Következetes minőség és folyamatos innováció
Természetes beporzókat a 80-as évek óta telepítenek növényházakba, ami látványosan növelte a paradicsom, a bogyós gyümölcsök és a vetőmagok hozamát és minőségét. Az elmúlt 30 évben Natupol termékcsaládunk neve egybeforrt a minőséggel, az innovációval és a folyamatos elérhetőséggel.
„Egy világ választja el egymástól az 1989-ben előállított kaptárokat és napjaink csúcstechnológiával gyártott poszméhkolóniáit. Jelenleg kínált kaptárainkat három évtizednyi szaktudás, technológiai fejlődés, termelésben szerzett tapasztalat és termelői visszajelzés alapján fejlesztettük ki” – árulja el Remco Huvermann, a Natupol termékmenedzsere. „A Natupol sokkal több egy doboz poszméhnél – valójában egy kerek egészet alkotó koncepció.”
Állandó fejlődés
„A termékminőség terén meghatározott célértékeink öt különböző szempontra épülnek: maga a kaptár kialakítása és hatékonysága, a poszméhek kiválasztása, felnevelése és vitalitása, a folyamatos kutatás-fejlesztés és innováció, az élő rakomány szállítása és a világszintű elérhetőség” – magyarázza Remco. „Dinamikus piacon tevékenykedünk, ezért képesnek kell lennünk gyorsan reagálni a kertészetben és a mezőgazdaságban újonnan felmerülő kihívásokra, a változó éghajlati viszonyokra és a termelők igényeire. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindig van hová fejlődni, és ez a fajta tudatosság éberségre és az innovációs lehetőségek folyamatos keresésére ösztönöz bennünket. Addig nem fogunk hátradőlni, amíg meg nem valósítjuk a teljes fenntarthatóság elérésére vonatkozó végső célunkat.”
Az elmúlt néhány év során bevezetett fejlesztések közé tartozik a bejárati nyílások távvezérlése, a színkódok alkalmazása, amelyek segítségével a poszméhek mesterséges fényben könnyebben megtalálják a kaptárt, valamint a jobb szellőzés, hogy a kolónia tagjai a kaptár hűtése helyett több időt fordíthassanak a beporzásra. E folyamatos fejlődésnek köszönhetően megszületett az „intelligensebb” kaptárak új generációja.
Natupol Excel kaptárunkat a 2000 m² -t meghaladó, virágokkal sűrűn borított (35–60/m²) termőterületekhez alakítottuk ki, így ideális megoldást kínál az eper, a fürtösparadicsom és a mesterséges fény alatt nevelt valamennyi növényfajta számára; kisebb Natupol Smart termékünket pedig a legfeljebb 500 m² kiterjedésű fóliasátrakban termesztett növények számára ajánljuk. A m²-enként mintegy 25–35 virágot hozó gyümölcs- és zöldségfélék többségének beporzására alkalmas standard Natupol kaptár továbbra is minőségi hozamot biztosít a termelőknek. „A termékcsalád garantálja, hogy tökéletesen ki tudjuk elégíteni az eltérő termelői igényeket. Ráadásul személyre szóló tanácsadást is biztosítunk, így a Natupol kiváló ár-érték arányt kínál” – mondja Remco.
Bevált gyakorlatokra vonatkozó tanácsok
„Vállalatunk bővülésével párhuzamosan nő az igényünk arra, hogy fenntartsuk a kapcsolatot ügyfeleinkkel és termelőinkkel. Helyi tanácsadóinkat és forgalmazóinkat tájékoztatjuk a legújabb kutatási eredményekről és megoldásokról, hogy élvezhessék azok előnyeit. A fejlemények figyelemmel kísérése együtt jár azzal, hogy figyelmesen meghallgatjuk a terepen tevékenykedő termelőket és reagálunk visszajelzéseikre” – meséli Remco. „Számos általunk kínált megoldás a termelők megfigyelésein alapul, ezért nagyra értékeljük, ha megosztják velünk a terepen tapasztalt problémákat. A jelen termelési kihívásaira adandó válaszok kidolgozása során mindannyian a természettel együttműködve dolgozunk azon, hogy a termelést és bolygónkat egészségesebbé, biztonságosabbá és termelékenyebbé tegyük a jelenben és a jövőben egyaránt.”
Minőségi tenyésztő létesítmények és világszintű elérhetőség
A Natupol kaptárakat három különböző kontinens létesítményeiben állítjuk elő, hogy a poszméhek tenyésztése a piac közelében történjen, így kiszállításukat követően azonnal megkezdhetik a beporzást. A Koppert szigorú minőségi protokollok szerint tenyészti a poszméheket. A helyi hatóságok által ellenőrzött, zárt létesítményekben a helyi és a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően zajlik a tenyésztés.
Sikerünk záloga, hogy az elosztási lánc minden szereplője felvállalja a felelősséget. Bizonyos éghajlati viszonyok között ugyanis nagy odafigyelést igényel a poszméhek tárolása és szállítása. Értékesítő partnereink a poszméheink igényeinek megfelelően átalakították tároló létesítményeiket. A szállítójárműveket folyamatosan figyelemmel kísérik, hogy fel tudjanak készülni az esetleges késésekre és a váratlan problémákra. Szabványosított protokollok kerültek bevezetésre, amelyek biztosítják a poszméhkolóniák gondos kezelését és a különböző éghajlati övek alatti megfelelő tárolásukat, hogy a lehető legjobb egészségi állapotban, beporzásra készen érkezzenek meg a termelőkhöz.
„Termelőegységeink munkájához szorosan igazodó, elkötelezett helyi logisztikai partnereink lehetővé teszik, hogy eleget tegyünk a folyamatosan változó piaci elvárásoknak. Kulcsfontosságú, hogy időben biztosítunk minőségi kaptárakat, és mi a világ minden pontján garantálni tudjuk ügyfeleinknek a folyamatos ellátást” – jegyzi meg megnyugtatólag Remco.